A dualizmus kora Magyarország történelmében a polgárosodás és a modernizáció időszaka, az Osztrák-Magyar Monarchián belül társadalmi, gazdasági és kulturális változások mennek végbe, mely azt eredményezi, hogy az archaikus paraszti társadalom ellentétbe kerül az újonnan kialakuló polgári értékrenddel. A magyar községi igazgatás kialakulásának gyökerei a szent istváni államszervezésig nyúlnak vissza, az igazgatás legkisebb egysége a rögzített határokkal rendelkező falu (villa) volt, élén a falunaggyal. Később megjelent a falubíró, az esküdtek, a jegyző és az elöljáróság. A község vezetőinek szerepe, illetve a választójog és a megválaszthatóság a falu közössége számára mint „erény” interpretálódott. A lakosság vagyonos tagjainak többletjogokat biztosító virilizmus intézménye a kiegyezés után honosodott meg. Az 1832–36. évi országgyűlésen hozott törvények, a községek szóbeli bíráskodásáról, a mezőrendőri bíráskodásról, továbbá az elöljárók választásáról, a jegyző hivatali viszonyairól rendelkeztek. A községi vagyon és költségvetés szabályozásán keresztül az adók, pótadók, és hátralékok, a közösségi rend fenntartásának eszközeiként, a bírságok és büntetések kiszabása pedig a közösség normáinak megszegésére mint „bűnre” adott válasz jelenik meg. A községi iratok a közösség szabályait és azok megsértésének következményeit tartalmazzák. A község jogállását a kiegyezést megelőzően az jellemezte, hogy a polgári liberális, népképviseleti elven nyugvó államfejlődést megelőzően a helyi igazgatás nem követett demokratikus képviseleti logikát. A helyi igazgatást ellátó települési önkormányzatok rendezése az 1871. évi első községi törvénnyel valósulhatott meg. Az előadás célja a ,,bűnök és erények” megjelenésének bemutatása a korabeli községi iratokban, különösképpen az első községi törvény rendelkezéseinek nyomán.
