Jut azonban Kemény levele Annához,
Melyet vévén, elébb emel ajakához,
Azután kezd annak felszakasztásához,
Sok szíves óhajtást ád olvasásához.
(Gyöngyösi István, Porábul megéledett Főnix, II/V/1)
Gyöngyösi István Kemény-eposzának történetszövését alapvetően határozzák meg a két központi karakter, Kemény János és Lónyay Anna közötti levélváltások. Előadásomban Badics Ferenc, V. Windisch Éva és Jankovics József megállapításaira támaszkodva, akik több szöveghely kapcsán valószínűsítik a Kemény–Lónyay-levelezés hatását, arra keresem a választ, hogy miként és milyen mértékben használta fel Gyöngyösi ezeket a leveleket az eposz megírása során, milyen poétikai funkciója van a levelezésjelenetek kiemelésének az eposz narratív struktúrájában, illetve ezáltal mely tulajdonságai domborodnak ki Kemény János és Lónyay Anna alakjának.
Gyöngyösi István Wesselényi Ferenc titkáraként hozzáférhetett a Kemény–Lónyay-levelezéshez, amely ma is a Wesselényi-hagyatékban található (Arhivele Naționale ale României, Direcția Județeană Cluj, Fondul Familial Wesselényi de Jibou, Nr. 7.). A 63 levélből álló korpuszt Tóth Ernő adta ki 1900-ban, ugyanakkor Tóth olvasata több szó esetében is bizonytalan, így a kutatás során az eredeti leveleket is használtam.
Előadásomban Kemény János karakterének eposzbeli megformálására, a levelekben, illetve az eposzban kirajzolódó Kemény-kép közötti hasonlóságokra és különbségekre koncentrálok. Kemény János alakja és a hozzá társuló erények, értelmezésem szerint, párhuzamba állíthatók a jezsuita maszkulinitáshoz általánosan kapcsolódó tulajdonságokkal, különös tekintettel az érzelmek hangsúlyozására és azok hatásos retorikai kommunikálására (vö. Ulrike Strasser, Missionary Men in the Early Modern World German Jesuits and Pacific Journeys, Amsterdam, Amsterdam University Press, 2020; Laczházi Gyula, „Allegória és érzelmi hatás Gyöngyösi Kemény-eposzában”, Irodalomtörténeti Közlemények 122, 3. sz. [2018], 356–370).
