Előadásomban azt vizsgálom, miként jelentek meg az erények és a hibák Julianus császár (361–363) és II. Constantius (337–361) értékrendjében, illetve hogyan tükrözték ezek a pogány és keresztény világnézetek közötti feszültséget. Nagy Konstantin a halála után felosztotta a birodalmat a fiai között, akik közül különböző belső konfliktusok során végül II. Constantius lett annak egyeduralkodója. Galliában azonban szükség volt egy helytartóra, így Constantius egy idő után társuralkodóvá (caesarrá) nevezte ki filozófiát tanuló unokaöccsét, Julianust, aki keresztény neveltetése ellenére fokozatosan a pogány vallások követőjévé vált. A későbbiekben Julianus II. Constantius ellen fordult, ami nemcsak politikai konfliktusnak tekinthető, hanem két világ, a kereszténység és a pogányság összecsapásának is, noha ez csak fokozatosan vált nyilvánvalóvá. Julianusnak egyeduralomra kerülése után meg kellett alapoznia a hatalmát, és pogány uralkodóként bizonyítania a pogány vallás felsőbbrendűségét a keresztény hittel szemben, ezért minden módon igyekezett elhatárolódni a kereszténységtől.
Előadásomban azt szeretném bemutatni, melyek azok az erények, amelyeknek Julianus jelentőséget tulajdonított, és azokat a hibákat, amelyekkel a keresztényeket vádolta. Julianus mellett keresztény szerzők is különféle hibákkal vádolták Constantiust, és mindkét tábornak ideológiai okai voltak ezekre a támadásokra: Julianus és udvara a pogány vallások és filozófiák felsőbbrendűségét akarták ezzel bemutatni, a nikaiai kereszténység követői pedig jellemzően ariánus hite miatt támadták Constantiust, akit ennek eredményeképpen az utókor gyakran negatívan ítélt meg. Előadásom célja annak bizonyítása, hogy ha megfelelő kritikával olvassuk az ellene irányuló, alapvetően politikai motivációjú támadásokat, akkor Constantius a hibái ellenére is meglepően hasonló erényekre törekvő emberként áll előttünk, mint Julianus. Fő tézisem tehát, hogy a két személy, sőt a két hitvilág is közelebb állt egymáshoz az erények és hibák megítélésének tekintetében, mint ahogyan azt akkoriban sok keresztény és pogány gondolta.
