Az előadás témaválasztása abból a feltételezésből indul ki, hogy a jambikus lejtés jelenléte a magyar énekelt népköltészetben egy kevéssé vizsgált és feltárt területét képezi egyaránt az irodalomtudománynak és az etnomuzikológiának, azonban e verselés konzekvensen megjelenik folklórszövegekben és közköltészeti szövegekben, és az énekes megszólaltatás esetében még inkább körvonalazhatóbbá válik. A szöveg, zene és előadásmód összetett, szerves viszonyának vizsgálatával feltárhatjuk a szóbeliség és írásbeliség határán elhelyezkedő virágének-költészet nyomait a 20. századi archív folklórgyűjtések dalaiban. Előadásomban ezt a jelenséget vizsgálom a Zöld erdőben, sík mezőben sétál egy madár és a Paradicsom kőkertjébe kezdetű szövegcsalád énekes gyűjtéseken való megjelenésein keresztül.
Az előadás során célom rávilágítani a jambikus lüktetést, a hármas metrumot és az időmértékes gondolkodást tükröző énekmód jelentőségére, illetve a tényre, hogy az e tematikához tartozó korpusz szövegei és dallamai között jelentős textuális, motivikus, esztétikai és modalitásbeli hasonlóság figyelhető meg, például a moldvai dialektus virágénekei, avagy karácsonyi szokásdalok esetében. A régi műköltészeti, közköltészeti szövegek és a folklóralkotások közti interakció lehetősége természetesen adódik e szöveganyagok esetében, azonban a kapcsolat problematikus, s nem feltétlenül közvetlen. E kölcsönhatásokat szintén érintem az előadásban. A vágánsköltészet és a virágének hagyomány integráns részét képezi a magyar reneszánsz irodalomnak, a közköltészetnek és a népköltészetnek.
