A kutatás William Langland Piers Plowman című versének a kézirataiban található fráterellenes anyaggal foglalkozik. Azaz azzal, hogy az elkülöníthető szerzői revíziói fázisai által hogyan változik a minorita rendi szerzetesekről alkotott kép és a velük kapcsolatos egyházi jövőkép a versben.
A Piers Plowman egy körülbelül 7 300 verssorból álló alliteratív, egyházkritikai, egyszerre teológiai és szatirikus középangol vers. Szerzője, William Langland többször módosította a Piers Plowman kéziratát, mely a 14. században kéziratos formában cirkulált. Legalább három szerzői revízióról van szó: feltételezhetően 1367 és 1370 között készült az első szövegváltozat, mely a 12. könyvvel, 2 500 sorral ér véget. 1377 és 1379 között Langland szignifikánsan kibővítette a szöveget, majd újra változtatott rajta az 1380-as évek során. A fragmentumokkal együtt 56 kortárs kéziratunk van, melyek közül egy sem szerzői kézirat.
A kéziratok revíziók szerint A, B, C és egy esetleges Z archetípusokba csoportosíthatók. Vannak olyan kéziratok, melyek kevert archetípusúak. A kéziratok között szignifikáns különbségek vannak, s az egyik izgalmas különbség, melyet ez a kutatás vizsgál, a minorita barátokat kifigurázó szatíra minőségében és mértékében jelentkezik. A Piers Plowman kritikai kiadásai mind más-más céllal születtek. Sokféleségük a komplex kézirati helyzetre vezethető vissza, ezáltal kutatásomban több kritikai kiadást is használtam: a George Kane-, az Athlone-kiadásra és az A. V. C. Schmidt-féle parallel szöveges kiadásokra támaszkodtam, továbbá Sarah Wood Piers Plowman and its Manuscript Tradition című monográfiájára, mely az archetípusokkal foglalkozik. Természetesen a Piers Plowman Electronic Archive-ot, és, ahol elérhető, digitalizált kéziratokat is használtam.
A Piers Plowman azért ennyire izgalmas, mert a fennmaradt több, mint 50 kézirat megfoghatóvá teszi, hogy hogyan működött egy „újrakiadás” a késő középkori kéziratos irodalomban egy nagyon populáris szöveg esetében.