A késő 18. századi királyi Magyarország egyik kiemelkedő eseménye a Budai Egyetem megalapítása volt. Ugyan a Nagyszombati Egyetem Budára költöztetését Mária Terézia már 1776-ban jóvá hagyta, az intézmény megnyitójára az építkezések elhúzódása miatt csak 1780-ban került sor. A Királyi Magyar Tudományegyetem beiktatási napja ilyen módon egybeesett Mária Terézia uralkodásának negyvenedik évfordulójával. Azonban a június 25-ére eső évforduló valójában a magyar királynő uralkodásának csupán harminckilencedik éve volt. A latin nyelvű alkalmi költemények, amelyek szövegükben egyszerre emlékeznek meg az egyetemalapításról és az évforduló évéről is, mégis az uralkodás negyven éves ünnepére hivatkoznak (bis vicennalia). Lehet, hogy éppen azért, mert tulajdonképpen június 25-ével a negyvenedik évforduló vette kezdetét. Mindenesetre ez a két országos ünnep meglehetős visszhangra talált a latin nyelvű alkalmi költészetben.
Az egyetemalapítás kortárs eseményét, közben egy pillanatig sem megfeledkezve az uralkodói jubileum örömünnepéről, számos későhumanista költő tudósította. Azonban a tudósítás hogyanja nem szigorú tényközlést jelent: mitikus-allegorikus keretben elbeszélt, hol lírai, hol epikus formában előadott, ódai-ünnepi hangon megszólaló versekről van szó. Előadásomban négy ilyen szöveget vizsgálok, amelyek kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az egyetemalapításnak a Magyar Királyság kultúrtörténetén belül. A négy versszöveg két párversre oszlik: egyfelől Patachich Ádám kalocsai érsek dicsőítő verséről, másfelől Molnár Keresztély János költeményéről van szó, utóbbi az egyetemi tanács ülnöke volt, melyekre Jacobus Mariosa, egy darabig Magyarországon élő, valamint a kalocsai érseki könyvtárban működő humanista írt egy-egy válaszverset.
Az összehasonlító vizsgálat során arra a kérdésre keresek választ, hogy az egyes szerzők a kettős ünnepnap hatására milyen képzeteket, toposzokat kapcsoltak Buda városához mint az oktatás, a tudás és a kultúra hazai fellegvárához a 18. század második felében, latin nyelven, amikor a kortárs európai latinitást nyugaton már felváltotta az anyanyelvű irodalmiság.