A 18–19. század fordulóján a szóbeli információközvetítés szerepe és jelentősége – a vizsgált korszakra jellemző alacsony alfebetizációs szint miatt is – messze felülmúlta a nyomtatott médiumokét. Ennek megfelelően a kéziratos és nyomtatott prédikációk – az elsődleges funkciójuknak tekintett igemagyarázatok mellett – a tudásterjesztés egyik leghatékonyabb eszközének számítottak a korszakban; mivel az anyanyelvű prédikáció része volt a vasárnapok, az ünnepnapok, az emberi élet fordulóihoz köthető jeles alkalmak és más események (járványok, háború, béke, időjárási viszontagságok) világának, így teret biztosított a közember mindennapi életviteléhez hasznos és szükséges gyakorlati tudás minél szélesebb körben való terjesztésének és befogadásának. A 18–19. század fordulóján a korszerű természettudományos tudás bizonyos, az egyszerű ember számára is értelmezhető elemei közvetítésének egyik eszköze is – a protestáns gyakorlatban elsősorban – a prédikáció volt.
A tervezett előadás célja annak vizsgálata, hogy a főként kéziratos formában fennmaradt és kisebb részben nyomtatásban megjelent prédikációkban milyen reprezentációkban és interpretációkban jelennek meg a tudományos és/vagy felvilágosító szövegekben foglalt ismeretek a lélek betegségeivel kapcsolatban, s hogy mennyire tekinthetők e szövegek didaktikusnak, a közvetített információk pedig pragmatikusnak és könnyen befogadhatónak.
E kérdések megválaszolásához az előadás kitér majd a nyomtatott és kéziratos formában fennmaradt szövegek közti különbségekre (megcélzott befogadóközeg, szerkesztésmód), a munkamódszerekre (fordítás, adaptáció, kompiláció), illetve felvázolja azokat a lélek betegségeivel, illetve ezek következményeivel (például öngyilkosság) kapcsolatos társadalmi attitűdöket és a korszakban végbemenő változásokat (medikalizáció, szekuralizáció), amelyek vizsgált korszakunkban már a prédikációkban is detektálhatók.
Az előadásban az általános tendenciák áttekintése mellett két prédikátor munkásságára térünk ki részletesen: Budai Pál nagybajomi lelkész és Tóth Ferenc pápai professzor, 1827-től a dunántúli egyházkerület püspöke több kötetben fennmaradt gyűjteményeikben foglalt prédikációiban hangsúlyosan, többször visszatérő elemként jelennek meg a lélek betegségei és az ezekből eredő deviáns viselkedési mintázatok és következményeik (például az öngyilkosság), amelyek jól illusztrálják azokat a már említett változó értelmezési kereteket és attitűdöket, amelyek a lélek és elme betegségei felé irányultak.
