William Shakespeare olyannyira beárnyékolja kortársai alakját, hogy már-már egyeduralkodónak tűnik az Erzsébet-kori angol dráma színpadán. Azonban nem feledkezhetünk meg Christopher Marlowe-ról sem, akit gyakran tekintenek Shakespeare előfutárának. Ez a meglátás azonban téves, mivel Marlowe ugyanabban az évben született mint Shakespeare – igaz, két hónappal korábban. Abból a szempontból azonban mégis Shakespeare elődjének tekinthető, hogy első drámai sikereit korábban érte el. A Marlowe hírnevét megalapozó darab, A Nagy Tamerlán, 1587-ben született és sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, ahogy erre maga Marlowe is reflektál a Prológusban: „Mivel Tamerlánt jó szívvel fogadták, Amikor eljátszottuk színpadunkon, Második részt is írt hozzá a költő” (Jánosházy György fordítása). A Második Rész Prológusán túl a sikert az is bizonyítja, hogy imitációk és utalások sorát inspirálta a darab. Marlowe hatását az angol drámára nem lehet túlbecsülni.
Shakespeare minden bizonnyal korán felfigyelt Marlowe sikereire, és kétségtelen, hogy drámaírói karrierjén a marlowe-i hatás mindvégig érezhető. A Bárd első tragédiája, Titus Andronicus, is óriási sikert ért el a színpadon. A darab sikerét példázza, hogy Ben Jonson még két évtized múlva is az egyik legnépszerűbb darabként emlegeti. Az előadásom a darabok közti hasonlóságokra összpontosít. A nyilvánvaló tematikai közös pontok (birodalomépítés, kegyetlenség, hódítás, intrika, egzotikus kívülálló, stb.) érintőleges figyelembevétele mellett a nyelv és a valóság közötti viszonyra, valamint a rituálék szerepére fogok szorítkozni.
