Kutatásom arra a kérdésre keresi a választ, hogyan jelenik meg a nők hatalmi szerepe a késő középkori irodalmi hagyományban Dido karthágói királynő alakján demonstrálva, és hogyan illeszkedik ez a késő középkor társadalomképébe.
Dido királynő ókori művekből és mítoszokból a középkorba átmentett alak, aki a hősies nőkre használt virago kategória egyik leginkább prominens képviselője a késő középkor irodalmi kánonjában – maga a neve is viragót jelent. Bár a virago kategória része a szűz (virgo) elem, azt mégis alkalmazták özvegyekre, sőt házas asszonyokra is, amely kategóriába Dido is beleesik. De hogy lehetett virago egy olyan alak, akiről tudjuk, hogy nem volt szűz? Erre a kérdésre keresve a választ Christine de Pizan (1364–1421) francia írónő Le livre de la Cité des Dames című munkáját vizsgálva láthatóvá válik, hogyan értelmezte a szerző a női hatalmi szerepet, hogyan helyez el benne egy nem szűz virago alakot, és hogyan használja Dido erényeit a női hatalomgyakorlás legitimálására, ami szembeállítható azzal, ahogyan késő középkori férfi szerzők (Boccaccio, Chaucer), akik teljesen másképpen értelmezik a virago kategóriát, ábrázolták Dido alakját.
Célom rámutatni, milyen erényeket tartottak fontosnak e szerzők a női hatalom bemutatásánál, milyen szerepet kap ebben a szüzesség és a hősiesség, és hogyan legitimálják a középkori szerzők magát a hatalmi pozícióban álló nő létjogosultságát, rámutatva a különbségekre abban, ahogyan Christine de Pizan és férfi szerzők ábrázolják Dido alakját, kitekintve arra, hogyan illik ez bele a középkor társadalmába, és melyik értelmezés vált széles körben elfogadottá.
