Balassi Bálint erőszakos tetteit rendre megvédte a bírák, a bányavárosok tanácsai és még Ernő főherceg előtt is. Büszkén és nemesi sértettséggel magyarázta, hogy miért folyamodott testi fenyítéshez a fürdőslegény és Goppel Dániel dolgában. A nemi erőszak vádja azonban az ő szemében is más megítélés alá tartozott. Sommerné és a hajniki pap leánya ellen elkövetett merényletei amint a megyeszék látóterébe kerültek, védte a védhetetlent, és mindent tagadott.
A kutatás célja hármas. Először is célja egy olyan szempontrendszert felállítani, amely által mérlegelhető a vallomások hitelessége és elfogultsága. Sommerné esetéről számos, egymástól jelentősen eltérő beszámolót olvashatunk. Az ellenérdekelt bányavárosi tanács az erőszak vádját rablással kiegészítve igyekezett tovább súlyosbítani az ügyet, hogy kieszközölje Balassi száműzetését, míg a Balassi család lekötelezettje a tettlegességet elhallgatva csak szóváltásról adott hírt Dobó Ferencnek. Sommerné feljelentése nem maradt fenn a levéltárban, azonban a kihallgatást lefolytató Barbaryth György zólyomi főispán beszámolóit közreadta Eckhardt Sándor a levelezések között.
A kutatás célja továbbá a Bornemisza Péter, Heltai Gáspár és Decsi Gáspár beszámolóiban fennmaradt hasonló esetek vizsgálata a közvetett elbeszélés, a környezet reakciói és az elkövető társadalmi státusza mentén. Kérdéses továbbá, hogy az özvegy feljelentését mennyiben tudta a bányavárosi tanács kisajátítani politikai eszközként. A Sommernét ért erőszakos támadást ugyanis a bányavárosoknak érdekében állt felhasználni Balassival szemben az elhúzódó, önkényes vámszedései miatt.
Hasonló, más nemes által a piactéren elkövetett abúzus azonban a járókelők szeme láttára zajlott le néhány évtizeddel korábban: míg Török Bálint a budai piactéren szerzetesi álruhába bújva támad meg egy polgárasszonyt, addig a szemtanúk közbelépnek és feltartóztatják, védelmükbe véve az asszonyt, azonban mikor az álruha felfedi kilétét, a feltartóztatásból kihátrálnak a szemtanúk.
Végezetül a kutatás célja az esetet bevonni azon kanonizációs folyamatok közé – és azok között megvizsgálni –, amelyek a költőt övező kultusz hatására potenciálisan domesztikálják a költői életmű élettörténeti hátterét az irodalmi rang kiszolgáltatásakor. Eckhardt Sándor az eset leírásakor a költőt mint lovagregények hősét láttatja, és iszákosságával próbálja meg felmenteni tettei alól, míg Klaniczay az éppen megváltozó korszellem és az előző generációktól örökölt egyéni vérmérséklet dilemmáját vizsgálva igyekszik elhelyezni az erőszaktevő kísérletet a költő élettörténetében.
