A PPKE BTK magyar nyelv és irodalom, történelem szakos, másodéves hallgatója.
Pázmány Péter lelkiségi művei közül kiemelkedik Kempis Tamás De imitatio Christijének magyar fordítása (1624), melynek prózai szövegében ritmikus lüktetésű sorok, metrikus képletek, helyenként pedig kimondottan versszerű részletek is akadnak. A szöveget tanulmányozva, a latin eredetivel összehasonlítva gyűjtöttem és elemeztem prozimetrikus szemelvényeket a műből, melyek között nagy számban fordulnak elő idézetek, szentenciák, különösen a Szentírásból vett mondatok. Vajon milyen mértékű szándékoltság áll e jelenségek mögött? Sík Sándor és Hargittay Emil kutatásai nyomán kísérletet tettem a retorikai szempontok szerint történő magyarázatra. Pázmány nem verset ír, hanem retorikailag formált szöveget, az pedig a könnyebb deklamálhatóság érdekében ösztönösen ritmizálódik. A tudós érsek, az Isteni Igazságra vezérlő Kalauz (1613) szerzője, a XVII. századi magyar nevelésügy élharcosa a hit igazságainak megismertetésében, a vigasztalás és buzdítás munkájában bizonyára szerepet szánt a Krisztus követésének, mely a rendalapító Loyolai Szent Ignácnak is kedves könyve volt. A bibliás bölcsesség, a középkori retorika és az újkori, barokk, jezsuita pedagógia szálai futnak össze tehát ebben a könyvben és fejtenek ki alakító hatást a formájára. Pázmány nemcsak vigasztalni (consolare), hanem tanítani (docere), gyönyörködtetni (delectare), cselekvésre indítani (movere) és lélekben építeni (in animo aedificare) akarta az ájtatos olvasót; az alkalmazott irodalom művelője lévén, az egész formai megvalósítást e céloknak rendelte alá. Kutatásom tehát a ritmikus-metrikus szövegrészletek vizsgálatán túl arra keresi a választ, hogy keresztény pedagógiai koncepciójába Pázmány Péter hogyan illesztette be műfordításának érzelmi hatással bíró, könnyen memorizálható, helyenként rímelő, mindenképpen lírai jellegű nyelvi megoldásait.
