A 17. századi velencei gettó, egyben Észak-Itália legismertebb zsidó női entellektüelje, Sara Copio Sullam valóban két világ határán élt, konkrét és átvitt értelemben egyaránt. Klasszikus humanista műveltséget szerzett, az antik irodalom és filozófia elismert szakértője volt, ugyanakkor eltökélten védte zsidó hitét és identitását, az ismétlődő térítési kísérletek ellenében is. Sorsa, kivételes életpályája a kiemelkedő szellemi minőség dacára is jól példázza azokat a nehézségeket és akadályokat, melyekkel az ellenreformáció idején nőként és kisebbségiként (ráadásul zsidóként) szembe kellett néznie az irodalmi-tudományos diskurzus terén. A nyilvános szerepvállalás kockázatát kétszeresen is hátrányos helyzetből tapasztalhatta meg, a többségi vallás és társadalom olykor erőteljes eszközökkel próbálta megfélemlíteni, hallgatásra bírni a női megszólalót, aki ráadásul egy megvetett kisebbség tagja is volt. Sara Copio Sullam személyében és munkásságában egyaránt reprezentatív modellje a Velencei Köztársaság dichotómiájának, Kelet és Nyugat közti határhelyzetének.
Az előadás áttekinti a velencei gettó sajátos közegét, inspiráló szellemi hatásait, Sara Copio irodalmi szalonjának működését, melyet zsidók és keresztények egyaránt látogattak. Elemzésemben központi helyet foglalnak el azok az események – az Ansaldo Cebà genovai szerzetes-irodalmárral folytatott levelezés, a Manifesto vitairat –, melyek Sara Copio Sullam és az őt rendszerint pozitívan értékelő többségi, patriarkális társadalmi rend konfrontációit jelentik. Copio Sullam volt az első itáliai zsidó nő, aki nyilvános szellemi aktivitást fejtett ki, egyes művei nyomtatásban is megjelentek, és ilyen értelemben jelentős hatást tett kortársaira. Intellektuális identitást teremtett magának, ezzel nem csupán hírnevet, de ellenségeket is szerzett; a számos feszültséggel és ellentmondással terhelt kulturális-társadalmi erőtérben is figyelemre méltó bölcsességgel és diplomáciai érzékkel képviselte önmagát.
