Az előadás azt vizsgálja, miként működött a női kulturális hatalom a berlini szalonokban, Henriette Herz és Rahel Levin-Varnhagen esettanulmányán keresztül, arra helyezve a hangsúlyt, hogy a 18. században az izraelita nők milyen eszközök és lehetőségek által gyakorolhattak befolyást a társadalom egyes rétegeinek a véleményére.
A 18. században Berlin a német felvilágosodás egyik meghatározó kulturális központjának számított. Az ebben az időben a városban élő zsidóság helyzete még mindig ellentmondásos volt. A felvilágosodás eszméi a toleranciát hirdették, míg a zsidó közösség számos jogi és társadalmi korlátozásba ütközött. Mégis a nők számára a szellemi életbe való bekapcsolódás keretei nyitottabbá váltak. A korszakban az izraelita nők által vezetett berlini szalonok meghatározott jelentőséggel bírtak, hiszen lehetőséget teremtettek a női társadalmi befolyás és tekintély erősítésére.
Henriette Herz szalonja az egyik ilyen fontos kulturális központnak számított, ahol többek között Friedrich von Schlegel, Wilhelm von Humboldt és Friedrich Schleiermacher is megfordultak. A „szalonnőknek”, mint magának Henriette Herznek is, elsődleges feladatai közé tartozott a közvetítői szerep különböző társadalmi (és vallási) csoportok között. Rahel Levin-Varnhagen szalonbeli tevékenységén túl kiterjedt levelezést folytatott írókkal és filozófusokkal. A zsidó identitás, az asszimiláció és a társadalmi elfogadás kérdéskörének értelmezését saját művének központjába helyezte. Műve arra is bizonyíték, hogy a női értelmiség nem csupán intézményi keretek között volt megtalálható.
Az előadás annak bemutatására tesz kísérletet, hogy a berlini „szalonnők” nem csupán passzív elszenvedői voltak a társadalmi változások eredményeinek, valamint a felvilágosodás családra gyakorolt hatásának, hanem éppen ellenkezőleg, aktív szerepet vállaltak azok közvetítésében és alakításában.
