Előadásom Jekatyerina Romanovna Daskova hercegnő akadémiai szerepének irodalmi megjelenítését vizsgálja az orosz felvilágosodásban. Daskova 1783-ban a Szentpétervári Tudományos Akadémia igazgatója, ugyanebben az évben pedig a nyelv és az irodalom művelésére alapított Orosz Akadémia elnöke lett. E tisztségek kapcsán azt a kérdést járom körül, milyen költői eszközökkel lehetett egy nő szellemi vezető szerepét igazolni II. Katalin uralkodása idején.
Az elemzés középpontjában Mihail Heraszkov Daskovához címzett, 1783-ban a Szobeszednyik ljubityelej rosszijszkogo szlova hatodik részében megjelent költeménye áll (19–22. o.). A szöveget szoros olvasással, a dicsőítő költészet műfaji sajátosságait és az akadémiai kinevezések körülményeit figyelembe véve értelmezem. Különös figyelmet fordítok a múzsák és a Parnasszus antik eredetű motívumaira, valamint arra, hogyan kapcsolódik össze a hercegnő méltatása az uralkodónő dicséretével. Azt vizsgálom, milyen szerepet kap az engedelmesség nyelve a költő és a múzsák vezetőjeként megszólított Daskova viszonyának megjelenítésében.
Az előadás azt kérdezi, milyen viszonyban áll e reprezentációban a személyes műveltség, az intézményi tisztség és az uralkodói támogatás. A költeményt nem Daskova tényleges akadémiai tevékenységének közvetlen leírásaként, hanem a neki tulajdonított szerep megalkotásának forrásaként kezelem. Azt igyekszem feltárni, hogy a szöveg a hercegnő önálló szellemi tekintélyét vagy az uralkodói megbízatásból eredő kivételes helyzetét emeli-e előtérbe, illetve hogyan egyezteti össze a kettőt.
