Kálmán Barbara vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékének hallgatója. Tanulmányaim során érdeklődésem egyre inkább a klasszika-archeológia felé fordult. Eddigi és jelenlegi kutatásaimban elsősorban a hellenisztikus művészettel foglalkozom, különös figyelmet fordítva arra, hogy az egyes műalkotások miként értelmezhetők saját antik kontextusukban, illetve hogyan változott meg befogadásuk és értelmezésük a későbbi korokban. Munkáimban a régészeti és művészeti emlékeket az antik irodalmi forrásokkal együtt vizsgálom, mivel különösen érdekel a képi és szöveges hagyomány egymáshoz való viszonya.

Kálmán Barbara (SZTE)

2026

Antik test barokk ágyban – Hermaphroditosz mítoszának újraértelmezése

A Louvre-ban őrzött Alvó Hermaphroditosz mai megjelenése két korszak találkozásának eredménye: az antik szobor 1620-ban Gian Lorenzo Bernini által faragott márványmatracra került. A barokk fekhely azóta elválaszthatatlan részévé vált a mű befogadásának, noha eredetileg nem tartozott a kompozícióhoz. Jelenléte meghatározza, miként érzékeljük Hermaphroditosz testét és mitológiai történetét. Az előadás azt vizsgálja, milyen új értelmezési lehetőségeket teremt Bernini kiegészítése, és miként képes egyszerre elmélyíteni, valamint más irányba terelni az antik alak jelentését. A matrac mélyedései követik és kiemelik az alvó test formáit, ezáltal fokozzák annak érzékiségét, Bernini munkája ugyanakkor megerősíti az alvás motívumát, valamint továbbépíti a szobor késleltetett felismerésre épülő dramaturgiáját. A barokk kiegészítés ebben az értelemben felerősíti Hermaphroditosz határhelyzetét. A matrac azonban olyan értelmezési irányt is kijelöl, amely eltávolíthat a mítosz bizonyos rétegeitől. Az ovidiusi történetben meghatározó természeti közeg helyére egy palotabelső intim világa kerül. Továbbá erotikus látványként keretezi Hermaphroditosz testét, ezért a mitológiai kettősség, az átváltozás és az identitás kérdései helyett a néző figyelmét a test érzéki különlegességére irányíthatja. Az előadás amellett érvel, hogy Bernini kiegészítése egyszerre értelmezi és átírja az antik hagyományt: bizonyos jelentéseket láthatóbbá tesz, miközben másokat elfed, és ezzel tartósan befolyásolja, milyennek látjuk Hermaphroditosz alakját.

Absztraktok

Ismerd meg további előadóinkat!

Agárdi Máté János (DE)

A legkeresztényebb pogány város - Róma reprezentációja a Narracio de mirabilibus urbis Romaeban

Bakondy Beáta (ELTE)

„Romlott, pusztúlt Tzigány nemzet” – Cigányságkép a 18. század végi Magyarországon

Berkes Boldizsár (PPKE)

Ritmus és prozimetrum Pázmány Péter Kempis-fordításában Berkes Boldizsár

Dobos Dorina (SZTE)

Női tekintély a berlini szalonokban - Henriette Herz és Rahel Levin-Varnhagen esettanulmánya

Forró-Bathó Eszter-Anna (BBTE)

A női hatalmi beszéd és meggyőzés technikái Seelmann Károly A’ maga mátkájáért ártatlanul halált szenvedett Groff Essex című drámafordításában

Hajdu Ildikó (ELTE)

A Rózsakoszorú Gyöngyösi István életművében

Helmrich Márton (ELTE)

„Ex genuinis litterarum monumentis” – Közelítés Benczúr József kéziratos munkáihoz

Hibszky Dávid (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola)

„Mert írva vagyon: Megverem a pásztort…” - A virágvasárnapi papverés szertartása mint adalék a középkori egyházi tekintély hermeneutikájához

Horváth Míra (PTE)

„Férfi szűvel így kezdé el mondását…”: Az átöltözés szerepe a históriás énekekben

Illés Kornél (ELTE)

Semper honos nomenque tuum laudesque manebunt - Antik viselkedésminta mint politikai lobbieszköz az 1450-es Szentév kapcsán

Kakas-Mohai Virág (SZTE)

Erőszakos női elkövetők és bűncselekményeik Debrecenben 1726–1731 között

Kertész Dzsenifer Artemisz (ELTE)

Tégy, ahogy mondom – A szülői tekintély legitimációja a 18. századi brit gyermekirodalomban

Mach Igor (ELTE)

Amade László szerelmes versei a közköltészeti hagyomány tükrében

Márton Andrea (ELTE)

Örökölt arcmások – Dinasztikus kontinuitás és hatalomgyakorlás a korai Tudor uralkodók festménygyűjteményében fellelhető portrékon

Molnár Cintia (ELTE)

Az erőszaktevő Balassi Bálint kanonikus mennybemenetele

Nagy Emese (ELTE)

Tér, tekintély és hatalom a tizenhetedik századi angol uradalomköltészetben

Nagy Eszter Hedvig (Utrecht University)

Dido, a virago - A női hatalomgyakorlás szerepe a késő középkori irodalomban Christine de Pizan Le livre de la cité des dames című műve alapján

Németh Gergő (DE)

A magyar kalandozások korának burgundiai és itáliai királya - II. Rudolf uralkodói ábrázolása a 10. századi narratív forrásokban

Ottrok Evelin (ELTE)

Ki szólal meg a „nagymama” hangján? Szerzői pozíció és narratív autoritás Szergej Drukovcov Nagymama meséi (1778) című kötetében

Pete Viola (ELTE)

A horvát oroszlán harca a vadkannal – a hatalom metaforarendszere és hősi identitás egy Zrínyi Miklós halálára írt neolatin költeményben

Petrovity Ádám (SZTE)

Ut per litteras loquitur – Tranquillus Andronicus humanista portréja a Nádasdy-levelezés tükrében

Sediánszky Nóra (PTE)

Két világ határán - Sara Copio Sullam, a velencei gettó filozófusa

Szalai Fatima Eszter (PPKE)

A passzív és a cselekvő nő – Két magyar reneszánsz széphistória nőalakjának vizsgálata

Szász Keve (SZTE)

Panaszkodó Anyatermészet – Antik és skolasztikus irodalmi hagyomány Elias Corvinus Querela terrae de hominum ingrato genere című művében

Szendrei Boglárka (DE)

Georg Peucker Ecclesia, praeprimis in Hungaria… című vergiliusi centója

Szkotniczky Laura (ELTE)

Önéletírás és reprezentáció – A kép-szöveg egységek a Wathay-kódexben

Telepóczki Lili (DE)

Női hang és hatalmi reprezentáció - Moderata Fonte Báthory Istvánhoz írt költeménye

Tóth Miklós (DE)

Luxemburgi Zsigmond és Habsburg Albert alakja Sebastian Münster Cosmographia című művében

Varga Virág (ELTE)

Az oligarchák hatalmának árnyékában - Nyugat-dunántúli előkelő nemzetségek érvényesülési módjai a 13–14. század fordulóján

Vizy-Bakos Rózsa (ELTE)

Női tekintély az orosz felvilágosodásban – Jekatyerina Romanovna Daskova hercegnő akadémiai szerepének reprezentációja