Árpádházi Szent Erzsébet és Szent Margit hagiográfiája a magyarországi szentkultuszkutatás kezdeteitől a figyelem központjában áll. A két 13. századi női szent életrajzai, illetve a csodáikat tartalmazó jegyzőkönyvek adatgazdag források a korszakkal foglalkozó mentalitás- és társadalomtörténeti kérdésekkel foglalkozó történészek számára. Vizsgálódásaim középpontjába a forrásokban felbukkanó „mellékszereplőket” állítom. Azonban elsősorban nem a két szent közvetlen közelében tartózkodó udvartartásra, apácákra hegyezem ki előadásom: messziről érkező és a szenttel még életében érintkező vagy a sírnál meggyógyuló szegények, zarándokok, ritkább esetben pogányok csoportjainak reprezentációit elemzem. Szent Erzsébet vizsgált életrajzai; a század első felében lejegyzett Dicta quattor ancillarum, Caesarius von Heisterbach legendája, a század másodikfelében a Jacobus de Voragine, majd a század végén Dietrich von Apolda által szerkesztett legendák különbözőképpen ábrázolják e társadalmi csoportokat, s bélyegzik egyöntetűen Erzsébetet a társadalom peremén élő szegények, torzult testű betegek védelmezőjének. Erzsébet vaskos hagiográfiájával szemben Margit életéről a korszakban csupán egy írásmű, a Legenda vetus született. Azonban formálódó kultuszáról árulkodik, hogy a halála után meginduló kanonizációs per során, 1276-ban összeírják a szentnek tulajdonított csodákról tett tanúvallomásokat. Az Erzsébet és Margit csodajegyzékeiben megszólaló tanúk jelentős része nem a szent sírjának otthont adó egyházkerületből származik. Szent Margit csodáinak sajátossága, hogy a távolról érkező betegek mellett megjelennek a korszakra jellemző társadalmi tünetek is. Szent Margit csodáiban nem csak a fogságba esettek részesülnek, hanem a kereszténység peremterületein élő pogányok is. Az életrajzok szerzői pedig részletes képet adnak arról, hogy a két királylány környezete sokszor ellenségesen áll a koldulórendi vallásosság szellemében végzett, általuk túladakozónak tartott magatartásformákhoz.
Idegenek a szentkultusz szolgálatában: Szegények, zarándokok, pogányok Árpádházi Szent Erzsébet és Szent Margit 13. századi hagiográfiájában
Absztraktok
Ismerd meg további előadóinkat!
B. Székely Dorottya Piroska (ELTE)
A római tanulmányok hatásának vizsgálata egy 17. századi magyar főpap könyvtárán
Domokos Zsófia (BBTE)
Ahány Porta, annyi szokás: A másság érzékel(tet)ésének helyei Borsos Tamás erdélyi követ 17. századi feljegyzéseiben
Farkas Mónika (SZTE)
“Se l'Ungheria, come l'Italia, fosse dominata da un solo pensiero [...]”. Magyar politikai ügyek a L'Opinione című folyóiratban
Hajdu ldikó (ELTE)
A krisztológiai allegorézis problematikája a 16. század második felének magyar nyelvű protestáns zsoltárirodalmában
Hegedűs Anna Rita (ELTE)
Idegen környezetben: A dialógus lehetőségei Francesco Suriano szerint
Kanász Viktor (PTE) – Kriston Dorottya (PPKE)
Egy poligráfus követ I. Rudolf udvarában. Pietro Duodo műve a Habsburg Birodalomról és a Magyar Királyságról
Kovács Annamária (ELTE)
„Non sicut ceteri homines”: A gyermek Jézus reprezentációi a középkori Magyarországon
Németh Kira Gabriella (LFZE)
A weimari hercegnő, aki zenét is szerzett, avagy a női komponisták megítélésének kérdései a 18. század második felében
Pintér Tamás (PTE)
Nemzetiségi ellentétek és kooperáció az utolsó török háború (1788–1791) kényszerében. Farádi Vörös Ignác és Rabach kapitány barátságának története
Szmutku Melinda (BBTE)
Két „idegen” a 17. századi Magyarországon: Az „új tanítók” és a „pogány török” reprezentációi Kopcsányi Márton műveiben
Varga László Dávid (LFZE)
„Barokkos” túlzásokkal elcsúfított gregorián? Ismeretlen kódexcsoport a nyugati egyház középkori zenei tradíciójának olvasztótégelyében
Vrabély Márk (ELTE)
Két középkor végi magyar ferences külföldön: Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát művei egy hagenaui nyomdában