- József uralkodásának eredményeként a császár és a magyar rendek viszonya a Rákóczi-szabadságharc után ismételten mélypontra jutott. A magyar nemesi ellenállás, mindamellett, hogy saját kiváltságait (szabadságát) kívánta védeni (német) uralkodóval szemben, a nyelvújítással kibontakozó nemzeti érzelmeket is a szolgálatába állította. A kirobbanó török háborúval az ország gazdaságára nehezedő terhek is jelentősen megnövekedtek, ettől kezdve a nemzeti érzelmeken alapuló ellenszenv szinte önmagát gerjesztette. A feszültséget csak fokozta a magyar tisztviselők mellé kirendelt (javarészt német) assistensek jelenléte, akik ellenőrizni voltak hivatottak a „rebellis” magyarokat.
Ebben a kiélezett helyzetben ismerhetjük meg egy magyar köznemes, farádi Vörös Ignác (1757–1826) és a mellé rendelt Rabach kapitány különös történetét. Vörös mint élelmezési hadbiztos szolgált az utolsó török háborúban, s e kulcsfontosságú pozíció mellett természetesen nem maradhatott el a közvetlen császári ellenőrzés a német tiszt személyében. A fent említett okok ismeretében nem meglepő, hogy a két férfi, bár ugyanazon birodalom hadseregében szolgáltak, szinte ellenségként tekintettek egymásra, míg végül a közös munka kényszere neutralizálta, a háború okozta veszélyek pedig barátsággá kovácsolták a kapcsolatukat. Vörös Ignác visszaemlékezései révén első kézből nyerhetünk bepillantást e különös páros mindennapi tevékenységeibe, érzelmi világaikba, valamint a korszakban jelentkező etnikai alapú sztereotípiákba, s az eltérő nézőpontok ütközésébe.
Kutatásom célja, hogy Vörös és Rabach kapcsolatát egyfajta nagyítóként felhasználva vizsgálhassuk a korszak oly jelentős kérdéseit, mint a magyar-német együttélés problémái, a II. József nevével fémjelzett rezsimmel szemben kibontakozó magyar nemesi ellenállás nemzeti alapú sérelmei, vagy a kortársak által kárhoztatott, ám a szakirodalomban mégis elhanyagolt Assistens Commando története.