Az idegenségtapasztalat, az egzotikus kultúrákkal, népekkel kapcsolatos tudáskészlet korán behatolt a művészetek és az irodalom területére, egyrészt spektákulumként, a szórakoztatás egyik lehetséges, nóvumként ható eszközeként, másrészt az európai civilizáció anomáliáira adható kritika lehetőségeként (például a „nemes vadember” toposzán keresztül). Legyen szó afrikai, amerikai őslakosokról vagy csendes-óceáni szigetlakókról, az idegen kultúrát képviselő embert az alapvető antropológiai jelenségnek megfelelően mindenkor kíváncsiság övezte, az Európába „importált” idegenség elsősorban felszínes látványosságként, szórakoztató kuriózumként jelent meg az európai szemlélő tekintete előtt. Mindez a civilizált világ egyértelmű felsőbbrendűségét demonstrálta, egyszersmind kiszolgálta az egzotikum iránti szenzációéhséget, konstans érdeklődést. Magyarországon az egzotikumot érintő diskurzusban lényegbeli eltérések tapasztalhatók a nyugat-európaihoz képest, hiszen nálunk az idegenségtapasztalatot nem táplálhatta a gyarmatbirodalmakéhoz hasonlatos empirikus élményanyag, közvetlen impulzus. Magyarországon a globális kolonizációból való kimaradás okán az idegenség, az egzotikum csakis közvetve vált elérhetővé, nyelvi, kulturális, mediális transzfereken keresztül. Az egzotikus népcsoportokat, idegen kultúrákat tematizáló XVIII–XIX. századi közlemények (néhány tudományos igényű, leíró típusú feldolgozást leszámítva) egybehangzóan sztereotipikus, előítéletektől hemzsegő megközelítésben, kuriózumként tárgyalták. Mindazonáltal az idegen ember ideáltipikus, a társadalmi konvencióktól érintetlen, egzisztenciális szabadságot reprezentáló eszményképe (mint nem létező, hipotetikus gondolati modell) a kulturális hegemóniával kapcsolatos kételyek reprezentálásában, a társadalom indirekt bírálatában is funkcionális szerepbe került. A „nemes vadember”, a (rousseau-i) „természetes ember”, vagy a (voltaire-i) „vadember” mint a civilizáció destruktív hatásaitól mentes, erkölcsileg makulátlan figura, s mint ideális (csak elméleti síkon realizálódó) magatartáslehetőség egyaránt működhet a társadalombírálat eszközeként. Minuciózus elkülönítésük problematikus, e képzetek minduntalan egymásba montírozódnak, határaik elmosódnak. Előadásomban a karakter magyarországi manifesztációit, eltérő alakváltozatait mutatom be.
Béres Norbert vagyok, tavaly szereztem abszolutóriumot a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájában, jelenleg a doktori védés előtt állok. Vonatkozó kutatásomban a klasszikus századforduló prózairodalmával foglalkoztam, a maga műfaji, narrato-poétikai mintázataival, eszmetörténeti vonatkozásaival, olvasástörténeti, társadalomtörténeti kontextusaival, a regény korai alakulástörténetéhez a népszerűség jelensége felől közelítve.

Béres Norbert (DE)
Péntek magyar „alakváltozatai”
Absztraktok
Ismerd meg további előadóinkat!

B. Székely Dorottya Piroska (ELTE)
A római tanulmányok hatásának vizsgálata egy 17. századi magyar főpap könyvtárán

Domokos Zsófia (BBTE)
Ahány Porta, annyi szokás: A másság érzékel(tet)ésének helyei Borsos Tamás erdélyi követ 17. századi feljegyzéseiben

Farkas Mónika (SZTE)
“Se l'Ungheria, come l'Italia, fosse dominata da un solo pensiero [...]”. Magyar politikai ügyek a L'Opinione című folyóiratban

Hajdu ldikó (ELTE)
A krisztológiai allegorézis problematikája a 16. század második felének magyar nyelvű protestáns zsoltárirodalmában

Hegedűs Anna Rita (ELTE)
Idegen környezetben: A dialógus lehetőségei Francesco Suriano szerint

Kanász Viktor (PTE) – Kriston Dorottya (PPKE)
Egy poligráfus követ I. Rudolf udvarában. Pietro Duodo műve a Habsburg Birodalomról és a Magyar Királyságról

Kovács Annamária (ELTE)
„Non sicut ceteri homines”: A gyermek Jézus reprezentációi a középkori Magyarországon

Németh Kira Gabriella (LFZE)
A weimari hercegnő, aki zenét is szerzett, avagy a női komponisták megítélésének kérdései a 18. század második felében

Pintér Tamás (PTE)
Nemzetiségi ellentétek és kooperáció az utolsó török háború (1788–1791) kényszerében. Farádi Vörös Ignác és Rabach kapitány barátságának története

Rácz K. Bence (ELTE)
Idegenek a szentkultusz szolgálatában: Szegények, zarándokok, pogányok Árpádházi Szent Erzsébet és Szent Margit 13. századi hagiográfiájában

Szmutku Melinda (BBTE)
Két „idegen” a 17. századi Magyarországon: Az „új tanítók” és a „pogány török” reprezentációi Kopcsányi Márton műveiben

Varga László Dávid (LFZE)
„Barokkos” túlzásokkal elcsúfított gregorián? Ismeretlen kódexcsoport a nyugati egyház középkori zenei tradíciójának olvasztótégelyében

Vrabély Márk (ELTE)
Két középkor végi magyar ferences külföldön: Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát művei egy hagenaui nyomdában