Az általam választott kutatási területnek a 18-19. századi magyar történelmet, II. József politikai gondolatainak eredetét választottam, míg mesterképzésem alatt egy viszonylag kevésbé ismert magyar köznemes, farádi Vörös Ignác (1757-1826) életét és visszaemlékezéseit vizsgáltam. Doktori képzésem során kutatásaim fókuszát a Magyar Királyság közigazgatásának mezoszintjére helyeztem, mely során azon Baranya vármegyei hivatalviselőket kutatom, akik az 1790 és 1849 közötti időszakban képezték tagját a lokális elitnek. Munkám során sorra veszem a tisztikar különféle hivataljait (esküdtektől kezdve az alispánokig) és kísérletet teszek a személyek egyéniségként való vizsgálatára. Külön hangsúlyt fektetek azon tényezőkre, melyek elősegíthették hivatali karrierjeiket: ezek között egyértelműen kiemelkednek a családi és egyéb kapcsolati hálózatok, a birtokok, valamint az iskoláztatás, de górcső alá veszem az életutak „meghiúsult” terveit is (a tisztújításokon való sikertelen kandidációk alakjában). Mindezekkel remélem, hogy munkámmal átfogó képet nyújthatok a rendi Magyarország utolsó évtizedeinek életéről, a baranyai helyi- és közigazgatási elitről, valamint az általam vizsgált személyek életének kényszereiről és karrierstratégiáiról. Jelen előadásom az 1790–1800 közötti baranyai hivatalviselők iskolázottsági hátterének vizsgálatába nyújt betekintőt, melyben a kutatás módszertanának ismertetése mellett a felsőoktatáshoz való hozzáférés lehetőségeit, és a felsőoktatási tanulmányok, valamint a vármegyei tisztikarban való bejutás kapcsolatát, végül az „együttiskolázottságot”, azaz a felsőoktatást, mint szocializációs közeget veszem vizsgálat alá.
A 18. és a 19. század fordulójának iskoláztatása nem csak társadalomtörténeti szempontokból, de akár a kapcsolati hálózatok vizsgálata felől is komoly relevanciával bír. A vármegyei elitek és a tisztikarok kutatásában mindig is komoly szerepet kapott a kapcsolati hálózatok kutatása, melyek között a leszármazási, a vérségi kapcsolatok domináltak, azonban legalább ilyen hangsúlyosak a szocializációs kapcsolatok, leginkább az „együttiskolázottság”, a felnőttkor hajnalán kötött ismeretségek és barátságok, melyek alapjaiban határozhatták meg a későbbi közös munka minőségét is. A tisztviselők iskolázottságára vonatkozó kutatások már Somogy és Zala vármegyékben megkezdődtek (kiemelve Polgár Tamás és Hudi József munkásságát), melyek a további vármegyei tisztikarokra adaptálható módszertant adtak közre. Ugyancsak komoly lendületet adhat a hasonló tematikájú kutatásoknak a Szögi László nevével fémjelzett Felsőoktatástörténeti kiadványok sorozat is. Mindezek alapján lehetőség nyílt arra, hogy Baranya vármegye tisztikara is bekapcsolhatóvá váljon a fent említett kutatások sorába. Előadásom legfőbb célkitűzése tehát, hogy ezen említett hiányosságok mértékét csökkentsem, és betekintést nyújtsak a baranyai hivatalnokok iskolázottsági hátterére. Kutatásaimban arra kívántam hangsúlyt fektetni, hogy vajon a Baranya vármegye tisztikarában II. József rendszerének bukása és a századforduló közötti időszakban (1790–1800) szolgálatot teljesítő hivatalnokok között mekkora arányban találkozhatunk felsőoktatási képzettséggel rendelkező személyekkel, illetve, hogy a felsőoktatási tanulmányok mely intézményekben történtek. Ugyancsak figyelmet fordítottam arra, hogy ezen felsőoktatási tanulmányok milyen kapcsolatépítési lehetőségekkel jártak, ezáltal közelebbi képet alkotva azon személyek „kineveléséről”, akik később a vármegye vezetőiként – politikai és közigazgatási elitként – meghatározó szerepet vállaltak Baranya vármegye történetében.
