Az 1790 és 1848 közötti vármegyei politizálás vizsgálata már több kutatásom tárgyát képezte. A vármegyei szervek, hivatalok működése állandó volt a rendiség utolsó korszakában – szemben a periodikusan összehívott országgyűlésekkel – így a politikai változások, csatározások története a törvényhatóságok feldolgozásán keresztül rajzolható fel igazán. Gyakran teljesen más megvilágításba kerülhetnek makroszinten megfigyelhető jelenségek, ha egy fokkal lentebb, mezoszinten is elemezzük azokat. Ilyen például a felekezeti konfliktusok kérdése is.
Köztörténetből ismert, hogy II. József 1781-es türelmi rendelete az 1790–91-es diétán törvényerőre emelkedett, ezzel pedig megtörtént a protestáns nemesség szinte teljes emancipációja (a dekretális eskü eltörlése, az aulikus helyek megszűntetése stb.) A vármegyei szint vizsgálata Somogyban azonban mást mutat. Bár a közigazgatástörténet hagyományos forrásai (közgyűlési jegyzőkönyvek, iratok) szintén a felekezeti egyenlőség megszületéséről tudósítanak, más dokumentumok igencsak árnyalják a képet. A sorok között olvasva, illetve magánlevelezéseket, irodalmi műveket is bevonva a kutatásba, több helyen találkozhatunk a protestáns emancipáció hiányosságaival a 18. század végi Somogyban. Ezen hiányosságok alatt elsősorban nem a tovább élő korlátozó intézkedéseket (a vegyesházasságok és az áttérések kérdését) értem, hanem azokat a lassan változó íratlan szokásokat, személyes előítéleteket, amelyek még hosszú évtizedekig megnehezítették a protestáns nemesség érvényesülését a dél-dunántúli térségben.
Előadásomban az 1790 után el nem tűnő felekezeti konfliktusokat, illetve azok forrásait mutatom be Somogyban, főként a katolikus Boronkay József és a református Palóczi Horváth Ádám vitáira, levelezéseire építve prezentációmat.