A középkori magyar nyelvű kódexekkel kapcsolatos kutatások a mai napig nagy mértékben támaszkodnak a 19. század végi, 20. század eleji kutatók által publikált eredményekre. Különösen igaz ez a latin források esetében: Katona Lajos, Horváth Cyrill, Szilády Áron vagy Timár Kálmán írásai továbbra is sok esetben megkerülhetetlenek. Az elmúlt közel 100 évben azonban a kutatók számára elérhető középkori szövegek mennyisége – részben az újabb és újabb kiadásoknak, részben az internetnek köszönhetően – hihetetlen mértékben megnövekedett.

Ezen forrásbőség következtében a korábbi szakirodalmi állítások fenntarthatósága is több esetben megkérdőjeleződött. Ennek talán legjellegzetesebb példája az Érdy-kódex három szent ünnepére írott prédikációja (Sziénai Szent Katalin, Szent Ferenc, Páduai Szent Antal), amelyekről azt tartották, hogy Temesvári Pelbárt-fordítások. Ezt a nézetet a Sermones compilati kutatócsoport tagjai cáfolták meg, amikor meggyőzően bizonyították, hogy a Karthauzi Névtelen elkészítésükhöz Robertus Caracciolus Sermones de laudibus sanctorum című munkáját használta fel.

Azonban ennek ellenkezőjére is akad példa. A magyar kódexek legendáinak tradicionális forrása a Legenda aurea, ennek megfelelően nem meglepő, hogy a Tihanyi kódex (OSZK, MNy 75) Szent Eugénia legendájának (ff. 147r–165v) esetében is ezt hozza a modern kiadás. Az azonban már igen, hogy mindezt annak ellenére teszi, hogy Király György már egy 1915-ös (a kiadás által is hivatkozott!) cikkében megadta a helyes forrást: a Vitae patrumot. A tévedés később önálló életre kelt, és többek között a MAMŰL-be is bekerült.

Előadásomban a Tihanyi kódex ezen legendájával foglalkozom: a magyar szöveget összehasonlítom az (újonnan megtalált) latin forrással, és megpróbálom kiemelni a jellemző fordítási sajátságokat. Az előadás során ezen kívül megvizsgálom a szakirodalomban csak frater F-ként emlegetett scriptor teljes irodalmi munkásságát: a Tihanyi és a Kazinczy-kódexet.