A vallási tolerancia, vagy legalábbis annak igénye évszázadokon, évezredeken átívelő jelenség. Nincs ez másképpen a reformáció korában sem, ahol az eretnek jelző bárkire való rásütése igen komoly következményekkel járhatott. Az antitrinitárius vallás mint a reformáció egyik legifjabb ágazata, élen járt a tolerancia kérdésének tárgyalásában és annak gyakorlásában is.
Válaszúti György Pécsi Disputája a magyarországi 16. századi unitárius emlékek egyik legfontosabb szegmense, mely igen részletesen körüljárja a tolerancia kérdését. Ennek a vallási meggyőződés mellett van egy sokkal praktikusabb, gazdasági oka is, mégpedig a pécsi unitárius kereskedők eretnekké nyilvánítása, ezzel kereskedői feladataik akadályozása.
Válaszúti azonban olyasfajta háttértudást és műveltséget villant fel a disputa vallási toleranciát tárgyaló részeiben, mely még egy nyugat-európai felvilágosult gondolkodónak is dicséretére válna. Előadásomban az általa citált gondolkodókat, illetve azokat a részeket szeretném elemezni, ahol név ugyan nem szerepel, de az eszmefuttatás közel áll a kor egyéb nagy filozófusainak, teológusainak érveléséhez.
Ezek közül talán a legfontosabb Sebastian Castellio és De haereticis an sint persequendi c. munkája, melyet Servet 1553-as megégetése után írt. A francia teológus munkái és a tolerancia kérdését tárgyaló egyéb művek egészen biztosan eljutottak Erdélybe, így az onnan érkező antitrinitárius prédikátorok (mint Válaszúti György) ismerhették az írásokat, s bár a baranyai unitárius felekezet valamelyest különálló volt, kapcsolata Erdéllyel azonban megmaradt, nem kizárható tehát, hogy a szellemi utánpótlást – akár könyveken, akár ifjabb papokon keresztül – továbbra is küldték a pécsieknek.
Akár gazdasági, akár csupán a vallási meggyőződés miatt, a baranyai antitrinitáriusok különösen toleránsak, békeszeretők voltak, s ez a Disputa majd minden mondatából kiviláglik, ennek hátterét és lehetséges okait szeretném tehát bemutatni.