A magyar irodalom kezdetei c. előadás-sorozaton, Horváth Iván tanár úr egyetemi előadásain jól átérthetővé vált az, hogy a Balassi-könyvben foglalt fiktív, a költő álönéletrajzának lírai története egy rendkívül töredékesnek, fájóan fragmentáltnak tűnő, ám mélystruktúrájában egy számszimbolikus, istendicsérő szuperkompozíciót rejt el.
Egy ponton mindenképp ellenkezem az interpretációval: nemcsak hozzávetőlegesen, hanem egészen a műgondba foglaltnak tételezem a másoló munkáját, így a metrum és az egyes művek szintje mellett a ciklusszerkezet szintjén is érvényesül (a 3-as és) a 33-as szám szimbolikus jelentése. Az előadásban egy újabb számlálási útvonalat ajánlok a verskötet 99-es versszámának eléréséhez, melyben a 99. verset „megtalálva” azonnal kínálkozik egy a szerkezet mögött álló, a kornak megfelelő, humanista világszemléleti modell.
Adódik azonban a kérdés, hogy nemcsak egy véletlen, fondorlatos egybeesés engedi-e meg a műgondba zárni és a mű belső világába utalni magát a másolói tevékenységet.
Ha egy színskála megrajzolásával nyomon követjük, rögzítjük a másolónk mindenféle szöveggondozási eljárását, feltűnővé válik, hogy a három alciklus – az istenes, a török bejtek és a Célia-versek – együttvéve a verskötet ciklusszerkezetét tükröző mise en abyme-t képeznek, ami több vonatkozásban is hű mása a triptichon-felépítésű gyűjteménynek.